Digitalyon – a Parlux új fejlesztése

Az új Parlux hajszárítóig komoly fejlesztésen keresztül vezetett az út. A kutatások fókuszában mindig a felhasználó fodrász igénye áll, csak így őrizheti meg a piacon meghatározó vezető helyét a Parlux. A Digitalyon nemcsak új színt és új külső kiegészítőt kapott, a belső több változáson is átesett.

Az antibakteriális, felmelegedést gátló felület megmaradt, de új, vékony, széles szűkítő készült hozzá, mellyel a haj kiegyenesítését pillanatok alatt el lehet érni. Különleges formája lehetővé teszi egy nagyobb hajfelület egyenletes szárítását, mely felület szinte mindig megegyezik a szakemberek által leggyakrabban használt kefék szélességével, így az egyenesítési munkafolyamat felgyorsul és javul. A szűkítőből kiáramló levegő mennyisége a megfelelő hővel párosulva néhány mozdulat alatt eléri, hogy a haj kiegyenesedjen, fényessé és puhává varázsolva azt.

Hair Toth Digitalyon Blog 01 970x530

Megújult a hajszárító szűrője, mely az új Parlux Digitalyon® végén elegáns és vonzó dizájnt kölcsönöz a készüléknek, úgy lett megtervezve és szabadalmaztatva, hogy a hajszárítóba kerülő szennyeződések nagyobb részét visszatartsa, miközben maga a készülék teljesítménye változatlan marad.

A készülék belsejében a korábbi modellbe már beépített szabadalmaztatott HFS hajfelfogó szisztéma (Hair free system) is megtalálható, így a hajszárító tisztántartása egyszerű napi rutin mozdulattá válik.

Megváltoztatták a fűtőelemet, mely új, hullámos, változó geometriával lett tovább fejlesztve, 2400 wattra növelve a teljesítményt, ami a hőmérséklet növekedésével együtt jár. Ez egyenletes hőeloszlást tesz lehetővé, és optimalizálja a fűtési területeket a még hatékonyabb teljesítmény elérése érdekében.

Az új Parlux Digitalyon® könnyű, professzionális digitális motort kapott, 88m3/h rekordteljesítménnyel. A készüléket az egész napos intenzív szalonhasználatra alakították ki, és ilyen körülmények között tesztelték. Az új digitális motorban nincsen szénkefe, ezzel a motor élettartama meghosszabbodott. A Digitalyon korábbi testvéreihez képest halkabb.

Az ökobarát Parlux Digitalyon® a világ valószínűleg legjobb professzionális hajszárítója a következő Parlux hajszárítóig.

Hair Toth Digitalyon Blog 02 970x530

A Parlux Digitalyon® elérhető a webshopunkban, vagy személyesen tanácsadással együtt megvásárolható az üzletünkben.

(A webshop kínálata csak regisztrált fodrászok számára elérhető.)

Ápolt haj, ragyogó, telt színek – megújult vegán színváltoztatók a fenntarthatóság jegyében.

A Barcelona-i központú LAKMÉ cég a fenntarthatóság jegyében a TEKNIA termékcsalád után megújította két színváltoztató termékét. A tartós Collage hajfesték és a Gloss tartós hajszínező egymás szövetségeseként a hajrost védelme mellett intenzív, hosszantartó színt és ápolt, fényes hajat biztosítanak.

A két termék használata egy új festési szisztéma alkalmazása az organikus összetevőkkel a hajat a kémiai beavatkozás közben ápolja. Az új színskálák, melyek elengedhetetlen kellékek az egyéni színek megalkotásához, különleges árnyalatok elérését teszik lehetővé, hozzájárulva a magabiztossághoz, összekapcsolódva a szakemberek tudásával és tapasztalatával.

Hair Toth Blog Full 970x530
A megújult LAKMÉ COLLAGE és GLOSS termékcsalád

A COLLAGE terméknél a Chroma ammóniamentes hajfestékben már alkalmazott OF5 magas teljesítményű technológiát építették be. A növényekből előállított molekula, mely 100%-ban kompatibilis a hajrosttal, fő jellemzője, hogy képes fokozni a szín erejét. Az OF5 molekula késlelteti a hajfesték oxidációját, ami ahogy felszabadul, reakcióba lép a kortex-szel, mely hatására a festék a haj szerkezetén belül szívódik fel. Az eredmény intenzívebb és vibrálóbb, hosszantartó szín, a haj gondos ápolása mellett. A COLLAGE, ami kielégíti a legelkötelezettebb professzionális hajfestők igényét is, 100% fedést, egyedülálló fényt, látványosan lágy hajat és maximálisan hosszantartó színt biztosít. Mialatt a Lakmé a lehetséges legfenntarthatóbb sajátosságokon dolgozott, eltávolította a petróleum származékokat, mint például a petróleum zselé.

Hair Toth Blog Of 5 970x530
Nagy teljesítményű OF5 technológia. * 15%-kal erőteljesebb szín a hajfestés után. A vizsgálatot a 6/00 árnyalat korábbi és az optimalizált összetételével végeztük.

Az új összetétel AQ-SaveTM complex-et tartalmaz, ami az édes gesztenyéből kinyert hidratáló tulajdonságokkal rendelkező alkotóelem. Egy organikus, aktív összetevő, ami visszatartja a vizet, ezzel biztosítva a hidratálást.

Hair Toth Blog Aq Save 970x530
A AQ_Save™ működése * 25%-kal megnövelt kondícionáló hatás a hajon belül a festést követően. A vizsgálatot a 6/00 árnyalat korábbi és az optimalizált összetételével végeztük.

A COLLAGE és a GLOSS összetételbe is belekerült az arginine alkotóelem, mely egy enyhe, 100%-ban természetes, hajbarát, lúgos aminosav. A természetes lúgosító összetevő a hagyományos kémia lúgosítók csökkentését tette lehetővé, mely ugyanazzal a hatással bír, a kutikula károsodás ellenben minimális.

Az arginine és a hidratáló hatású AQ-védő komplex egyesítésének köszönhetően a hajszerkezeten belül a haj lágyabb és kondicionáltabb*, mely a haj minőségén is látható.

A Collage alapszínei, melyek lehetővé teszik az alacsonyabb keverési arányt egy intenzívebb árnyalat elérésével, tökélestes fedést is biztosítanak. A Lakmé aprólékosan átnézte a festékcsalád minden egyes tagját, finomhangolta az árnyalatok megjelenését, és beállította azokat a valódi eredményekhez. A Collage 20 alap árnyalata nagyobb mértékű fedést és sokkal természetesebb visszaverődést biztosít, ami meghatározza a piaci trendet. A Collage alapszínek optimalizálása nagyobb őszfedést tesz lehetővé, mely csökkenti a keverési arányt. Az alapkeverés csökkentése segíti az árnyalatok teljes intenzitásának megjelenését.

Hair Toth Blog Regi Uj 970x530

 

A Collage Clair még tovább megy. A szuperszőke, 4-5 árnyalat felvilágosítására képes Collage Clair ápolja is a hajat. A Lakmé a Ceramide III. hozzáadásával Hajrost alkotó technológiát épített be a termékbe, mely még a besűrűsödés előtt behatol a hajrostba, így belülről ápolja azt. 35% extra erőt ad a hajhoz a felvilágosítás közben annak érdekében, hogy megóvja a hajrostokat a töredezéstől.

Hair Toth Blog Collage Sort 970x530

GLOSS, A COLLAGE LEGJOBB SZÖVETSÉGESE

A Gloss a Collage teljes színárnyalatát kínálja annak érdekében, hogy a színváltoztatás tökéletes legyen. A Gloss egy kiegyensúlyozott pH összetevővel készült, mely óvja a hajrostokat és a kutikulát, valamint meghosszabbítja a szín tartósságát. Egy savasabb pH összetevővel a kutikula nem nyílik ki annyira, és a kisebb károsodás miatt a haj fényesebb lesz. A Gloss arginine-t tartalmaz, ami rendkívüli hajrost ápolást biztosít. Az összetételbe Jojoba olaj került, mely egy természetes, aktív organikus összetevő, fenntartható termésekből kinyerve. A jojoba olajnak köszönhetően a haj extra fényes, lágy és fésülhető lesz.

 

Hair Toth Blog Gloss Sort 970x530

ELŐHÍVÓK, PEROXIDOK

A Lakmé a színváltoztatók megújítása mellett optimalizálta a krémoxidok összetételét, egységesítve egy család alatt. A hajrostot és a fejbőrt is védő Abyssinian olajjal készült krémperoxid volumenének csekély csökkentése mellett a hatékonyságuk változatlan, a hajrost épsége fennmarad, a haj ápolt lesz.

 

Hair Toth Blog Color Dev 970x530

A termékek összetevőinek megváltoztatása mellett a szénlábnyomból eredő szennyezés csökkentése érdekében a csomagolás középpontjában a termékek környezetre gyakorolt hatásának minimalizálása állt. A színelőhívók csomagolása az ökológiai felelősségvállalás jegyében sokkal haladóbb és innovatívabb gyártással készült. A polietilén flakonok egy kis mennyiségű biológiailag lebontható adalékanyaggal lettek keverve, az elterjedten használt műgyantával, ami biztosítja a flakon épségét és sértetlenségét.

Ökológiailag felelős csomagolás, újrahasznosítható műanyag (PET TEKNIA), bioműanyag (PE TEKNIA) és biológiailag lebomló (FESTÉK ELŐHÍVÓ) / Komposztálható csomagolás.

 

Hair Toth Blog Collage Gloss Alul 970x530

A LAKMÉ COLLAGE és GLOSS termékek elérhetőek a webshopunkban, vagy személyesen tanácsadással együtt megvásárolhatóak az üzletünkben.

(A webshop kínálata csak regisztrált fodrászok számára elérhető.)

Ha a haj beszélni tudna…

A frizura árulkodik. Ha nem is szavakkal, de mesél viselőjéről és alkotójáról. A frizurának olyan története van, aminek részletei akár teljesen ismeretlenek lehetnek számunkra, de az eredményt mindannyian látjuk. A megfelelő termékek és eszközök kiválasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy a megálmodott és megalkotott forma végül egy egészséges, ápolt, ragyogó hajban öltsön testet. Ugyanígy fontos az is, hogy a haj otthon könnyen kezelhető legyen, ápolt maradjon.

A Hair Tóth biztosítja mindazt, ami Önnek és vendégének is elégedettséget jelent.

Márkáinkat az évek alatt úgy válogattuk ki a világpiacon jelen levő számos lehetőség közül, hogy a magas minőség és a megfizethető ár összekapcsolódjon. A TEKNIA tökéletes hajápolása, a ragyogó színeket nyújtó COLLAGE és ammóniamentes CHROMA színváltoztatók, a tökéletes táplálást és a gyönyörű színt eredményező K.BLONDE szőkítő termékcsalád, a bármilyen forma kialakítását támogató K.STYLE termékek mellett minden szükséges eszközt megtalál, amivel az alkotás élmény, öröm, az eredmény pedig az elégedett vendég és a gyönyörű haj.

Hair Toth Blog Szovegkozt Parlux 01

Hair Toth Blog Szovegkozt Parlux 02

Első világmárkánk a PARLUX hajszárító, amit 13 évvel ezelőtt vezettünk be a magyarországi piacra. Akkor, a legtöbb hazai fodrász számára még ismeretlen olasz Parlux márka egy kihívást jelentett. Ma már elmondhatjuk, hogy partnereink maguk ajánlják a szakmán belül, sőt, számos otthoni felhasználót is megelégedett vevőink között tudhatunk.

A PARLUX HAJSZÁRÍTÓ kerámia és ionos technológiával készül, közömbösíti a haj elektrosztatikusságát, a hajat belülről kifele szárítja. A haj fényes, selymes lesz, nedvességtartalma megmarad, ezáltal nem lesz sprőd és szöszös. Csendes motorja a Parlux Melody Silencer® használatával, mely minden Parlux hajszárítóval kompatibilis, még halkabb, amit az egésznapos szalonmunka során érezkelhetünk igazán. Ergonómiai kialakítása a kézben tartott eszközt olyan tökéletes egyensúlyban tartja, mely kíméli a csuklót, a könyököt, a vállat a munka során. A szűkítők és diffúzerek választéka akár egyenes, akár göndör haj esetén tökéletes kiegészítők.

Hair Toth Blog Szovegkozt Parlux

A Parlux hajszárítókról és széles választékunkról, a Parlux Alyon® típusról és annak különleges K-Advance Plus® motorjáról és hajösszegyűjtő kiegészítőjéről bővebben olvashat egy korábbi bejegyzésben.

Ajánlja a Parlux hajszárítót vendégeinek, értékesítse szalonjában, hogy a hajszárítás vendégeinek otthon is öröm legyen.

Egy művész vágya az alkotás szabadsága

A fodrászat nemcsak egy szakma, hanem művészet. A fodrászok nemcsak mesteremberek, hanem olyan művészek, akik minden egyes frizurával egy új, a vendég egyéniségéhez illő, hajtípusának megfelelő alkotást hoznak létre. A tökéletes frizura ápolt, fényes, egészséges. Ez egyaránt függ a megfelelő hajszínváltoztatók és hajápolók alkalmazásától, a jó hajszárítótól és a végső formát kialakító hajkefétől is.

Hair Toth Blog Szovegkozt Og2

Egy jó minőségű hajkefe évekig használható, élettartama hosszú, a sörték magas hőálló tulajdonságuk miatt nem égnek el. A hajkefe minősége különösen a festett hajnál nagyon fontos, hogy ne sértsük meg vele a kémiai beavatkozás után a kutikulát. A minőségi hajkefe megkönnyíti az alkotást, azt érjük el a hajjal, amit szeretnénk. Használata során a haj nem lesz elektrosztatikus és nem lesz szöszös. A haj meghálálja a minőséget, szárítás után fényes, ragyogó lesz.

Hair Toth Blog Szovegkozt Og3

Az Olivia Garden több mint 50 éve tervez professzionális fodrászati termékeket a fodrászok folyamatos visszajelzései alapján. A hajkeféik a legkülönbözőbb alkotásokhoz a legmagasabb minőségben készülnek annak érdekében, hogy elégedett legyen mind a fodrász, mind a vendég. Legyen akár Körkefe, Paddle vagy Fingerbrush, mind a professzionális cégtől a professzionális felhasználóknak.

Hair Toth Blog Szovegkozt Og4

A hajkefe a mindennapi otthoni hajápolás része is. A minőségi hajkefe aktiválja a véráramlást és a verejtékmirigyeket, megtisztítja a hajat a szennyeződéstől és a finish termékek lerakódásától, a haj egészséges és fényes marad. Az Olivia Garden hajkefék tökéletes társak az otthonokban is.

Ajánlja vendégeinek, értékesítse szalonjában!

Olivia Garden termékek a webshopunkban.

Tágítsa ki határait!

Megváltozott körülöttünk a világ. Nem csak a technológia fejlődik gyorsan. Az emberek keresik az új dolgokat, az újdonságokat. Az internet, és azon belül is a közösségi médiák gyorsan elérhetővé tesznek minden új információt számunkra. Gondoljunk magunkra, mennyire keressük mi is az új lehetőségeket, az új divatot.

A sikeresen fejlődő országokban a lakosság nagy része tudatosan fejleszti magát, rendszeresen megragadják a lehetőséget az önfejlesztésre. Az élethosszig tanulás (Lifelong learning) fogalma nálunk is egyre jobban terjed, mely a határaink folyamatos tágítására hív minket. A szakmai fejlődés mára sokakban megfogalmazódó igény. Az iskolán kívüli tanulásra, szakmai képzésekre ma már sokféle lehetőség van. A felnőttek döntően informális tanulási területeken, tréningeken, tanfolyamokon képzik magukat.

A Hair Tóth a magas kategóriájú termékek mellett fontosnak tartja, hogy az élethosszig tanulást segítse. A divat folyamatos változásával egyrészt olyan képzéseket tartunk, ahol inspirációt nyerhetnek, új vágási technikákat, stílusokat, színkeveréseket ismerhetnek meg.

Hair Toth Blog Szovegkozt Tanfolyam 05
Pillanatkép az egyik tanfolyamunkról

Stúdiónkban a Free Lakmé tanfolyamon lehetőséget adunk, hogy termékeinket díjmentesen kipróbálja. Havonta tartunk tanfolyamokat színmegváltoztató és melír technikák témakörben. Vállalkozás vezetés tanfolyamunkon ötleteket adunk, hogyan tudja hatékonyabban menedzselni vállalkozását, az alkalom az árképzés, marketing, továbbértékesítés és kommunikáció köré épül.

Hair Toth Blog Szovegkozt Tanfolyam 03
Mario Mesaric a ZGAT Academy stylist-ja, a 2019-es Hajmenők Show-n

A cég 10. születésnapja óta rendszeresen dolgozunk együtt a horvát ZGAT Academy két stylist fodrászával, Ivana Spicer-rel és Mario Mesaric-kal, akik évről évre workshopokon tartanak hajvágó bemutatót, és mester kurzusokon egy az egyben vágási technikákat tanulhatnak el tőlük az erre jelentkező fodrászaink. Tavaly a korlátozások nem tették lehetővé, hogy eljöjjenek hozzánk, de idén bízunk benne, hogy ez nem marad el.

Hair Toth Blog Szovegkozt Tanfolyam 06
A Hair Tóth születésnapi Hajmenők Show-ja

Inspirálódjon YouTube csatornánkon és kövesse tanfolyamainkat a LAKMÉ AKADÉMIA menü alatt.

„A tudás és a tapasztalat mindig velünk van.

Arra azonban ügyelnünk kell, hogy ne porosodjon.

A tudásunkat mindig bővítenünk kell.”

John Wiseman

Hogyan készülnek a nők egy fontos eseményre?

A legtöbb nőnek a nagy találkozások, jelentős események előtt néha a sminknél is fontosabb, hogy milyen a frizurája. Nem csupán a hajmosás és szárítás ideje a kérdés, amit Hadházy óta pontosan tudunk, hogy minden nőnek legalább két óra és 120 liter forró víz. Sokkal lényegesebb a „Milyen legyen a frizurám?”. Az egyenes hajú hölgyek göndör hajat szeretnének, de legalábbis hullámosat, szép loknikkal. A göndör hajúak pedig egyeneset.

A TONDEO hajformázó eszközeivel nincsenek legyőzhetetlen akadályok és kihívások. Az első kérdés, miért válasszunk magasabb minőségű professzionális eszközt? A Tondeo eszközei hosszú élettartammal rendelkeznek és biztosítják Önnek mind azt, ami a megfelelő szalonmunkához szükséges. Gyors, biztonságos, kényelmes, optimális használat.

TONDEO CERION CURVE – a sokoldalú simító és hullámosító sütővas. Lendületes hullámok selymes ragyogással, vagy tökéletesen kiegyenesített gyönyörű haj, a Cerion Curve segítségével könnyen megvalósíthatóak. Az ezüst, magas fényű görbület a külső élekbe illesztve, tökéletes hullámokat eredményez. A lekerekített, rugós, kerámia és turmalin bevonatú lapok egy kis csukló mozdulattal bármilyen stílust tökéletessé varázsolnak. A Cerion Curve hajsütővas egyedi hőmérséklet beállítással rendelkezik 120 -230 Celsius között. Mindössze 28 másodperc alatt felmelegszik, lehetővé téve a gyors munkafolyamatokat. Elegáns kivitelben. A biztonságos használat érdekében az eszköz 60 perc melegítés után automatikusan kikapcsol.

Hair Toth Blog Cerion Curve
TONDEO CERION CURVE

A TONDEO CERION SWIPE – a tökéletesen egyenes haj mestere.  A tükörsima titán lemezlapok biztosítják a tökéletesen egyenes hajformázást. A minimálisra csökkentett súrlódás miatt használata rendkívül gyors és könnyű. A lapos forma következtében a haj nem törik meg, egyaránt elérhető a sima és hullámos forma kialakítása. Bekapcsoláskor 28 másodperc alatt felmelegszik. A Tondeo Cerion Swipe sajátossága, hogy a használat során azonnal visszamelegszik. A formázás közben a haj által lehűtött eszköz a következő tincs formázásakor az eredetileg beállított hőmérsékletre azonnal visszaáll. Ezért ez a hajvasaló tökéletes társ a kémiai beavatkozású hajegyenesítésekhez is. Minimális hőfok 50 °C , maximális hőfok 230 °C.

Hair Toth Blog Cerion Swipe
TONDEO CERION SWIPE

A TONDEO hajvasalói nem ismernek határokat, velük megadhatja vendégeinek, amire szükségük van.

TONDEO termékek a webshopunkban.

A jól ápolt göndör haj egy igazi ékszer

Vannak, akik azt gondolják, hogy a göndör haj több nehézséget okoz, ápolása időigényes. Nem mindenki szereti a göndör haját, mert nem tud vele mit kezdeni. Tanítsa meg vendégeit a göndör haj otthoni kezelésére! Használjon szulfátmentes sampont, és kerülje a szilikon olajat (mert ez olyan víztaszító réteget képez a hajon, amely nem engedi a haj saját nedvességének a megtartását). Ne használjon olyan termékeket, melyek alkoholt tartalmaznak. A táplálás fenntartása érdekében óvja a hajat az UV sugár, a szabadgyökök és a hő ellen. Használjon megfelelő diffúzert a szárításkor.

A göndör haj tincsei megfelelő hidratáltság és táplálás mellett határozottak, rugalmasak és fényesek. A LAKMÉ és a PARLUX termékei segítenek Önnek, hogy tökéletes frizurát varázsoljon vendégének.

Ahhoz, hogy a göndör haj valóban egy ékszer legyen annak, aki viseli, a haj megfelelő ápolásánál kell elindulni. A LAKMÉ TEKNIA termékcsalád Frizz Control termékei a göndör haj tökéletes ápolását biztosítják, megóvva a hajat a szöszös, sprőd kinézettől. A szulfátmentes sampon, ami lágyítja az ellenálló tincseket, és a krém, melynek összetevői biztosítják a hidratálást megfelelően táplálva a hajat, az Ön szövetségesei. A göndör haj tincseit, hullámait tökéletesen rugalmassá, könnyűvé, mégis határozottá változtathatjuk velük.  A hajban maradó kondicionáló a vékonyszálú göndör hajak segítőtársa. A termékeket a fejet lefele hajtva az ujjak fésülésével tudjuk a legjobban eloszlatni a tincseken.

Hair Toth Blog Gondor 03
LAKMÉ TEKNIA | Frizz Control termékcsalád

 

Az ápolás után formázzuk a hajat a göndörségnek megfelelően. A LAKMÉ K.STYLE termékcsaládjának két kiváló terméke is segítséget nyújthat Önnek. A Rings krém tartósan kiemeli a fürtöket, optimálisan szabályozza a fényt és a göndörséget, memória hatásának köszönhetően nedvesség hatására újra aktiválódik. A Curl Action erős hatású tincskiemelő zselé, ami drámai karaktert és hidratáltságot biztosít a fürtöknek, megtartva a rugalmasságot és könnyedséget. Stílusmemória hatással rendelkezik. A termékek E vitamin tartalma rendkívül magas, ezért a haj egészségesen táplált lesz.

 

Hair Toth Blog Gondor 01
LAKMÉ K.STYLE | Rings | Curl Action

Amikor a göndör haj ápolt és a formázó termékekkel előkészített, a szárítás alatt még mindig elveszhet a már kialakított forma, rugalmasság. A PARLUX hajszárítók legújabb MagicSense® diffúzere megakadályozza a kócos, kusza szárítást. Szabadalmaztatott DYNAMIC FLOW OPTIMIZER (dinamikus áramlásoptimalizáló) eljárással működik, ami összekeveri a levegő áramlást a megfelelő hőmérséklettel. Tökéletes forma, természetes fürtök, kócmentes haj.

 

Hair Toth Blog Gondor 02
PARLUX | MagicSense® diffúzer

Termékeinket értékesítse szalonjában otthoni felhasználásra.

Bővebb információ a webshopon vagy az üzletünkben.

Éljünk úgy, hogy a jövő generációnak is legyen lehetősége élni

Napjainkban egyre többet halljuk, hogy fenntartható gondolkodás. Nemcsak a média közvetíti a fenntarthatóság fontosságát, de a kereskedelemben, szolgáltatásokban is találkozunk ezzel a kifejezéssel. Termékek, amik a fenntarthatóság jegyében születnek. De mit is jelent a fenntarthatóság és miért ilyen fontos?

A legegyszerűbben fogalmazva: Ne vágj ki több fát, mint amennyit ültetsz! A fenntarthatóság egy gondolkodás arról, hogyan tudjuk csökkenteni egy termék hatását a környezetre. Ilyenek a műanyag használatának mérséklése, az újrahasznosítható csomagolás használata, az ökológiai lábnyom enyhítése, a helyi szintű gyártás támogatása, a környezetvédelmi intézkedésekben való részvétel.

Ha a rólunk gondoskodó, bennünket széppé varázsoló termékek mögé is nézünk, a fenntarthatóság egy áramlat a tudatos szépség irányába. A TEKNIA az új gondolkodásmód a hajápoló termékek természetéről. A TEKNIA egy természetes, vegán hajápoló család, serkentő illatokkal, fenntartható termelésekből származó természetes, organikus összetevőkkel.

Hair Toth Blog Teknia Organic Balance 01
LAKMÉ TEKNIA | ORGANIC BALANCE termékcsalád

TEKNIA: fenntartható, organikus, vegán, Eco-barát. PEG mentes, ásványi olaj mentes, újrahasznosítható vagy fenntartható anyagokból készült, 100%-ban újra hasznosítható csomagolás.

Bemutatjuk a 99%-ban organikus összetevőkkel készült ORGANIC BALANCE családot. Termékei a kettős hajban maradó, két fázisú kondicionáló Hydra-Olaj, a lágy, mindennapos hajmosáshoz ajánlott szulfátmentes Hydra Sampon, az intenzív ápolást biztosító 95%-ban természetes összetevőket tartalmazó Treatment, és a 99%-ban természetes összetevőket tartalmazó esszenciális Olaj, tiszta, szűz Omega-3 összetevővel.

További TEKNIA termékünkért töltse le katalógusunkat.

A BMAC olló és ami mögötte van

Tudták, hogy a világ azon vállalatainak, melyek több mint 200 évesek, 60%-a Japánban található?  Mi több, a legalább 100 éves cég közül is huszonegyezer Japánban van, és a legrégibb vállalatok közül az első öt szintén japán – ezek mind több mint 700 évesek. Hogy lehetséges ez? A japán emberek és családok tudják, hogy a hagyomány ugyanolyan fontos, mint az innováció. Tisztelik a múltjukat, miközben készek a jövőre. Tudnak változni, amikor szükséges, így tudnak fejlődi.

Amikor évekkel ezelőtt találkoztunk a japán BMAC ollómárkával, Zoltán (Tóth Zoltán, a Hair Tóth megálmodója), első érintésre szinte sajnálta, hogy nem fodrász, mert az olló tapintása, fogása hihetetlen élmény volt. Luca Masper, a Niigata-i japán BMAC ollók európai disztribútora mesél nekünk arról, hogyan találkozott a gyártóval, és hogyan született meg a BMAC márka.

Miért japán olló, és miért pont a BMAC?

Amint azt nagyon helyesen a bevezetőben említetted, Japán egy olyan ország, ahol a hagyomány találkozik az innovációval, ahol a múlt egyet jelent a tapasztalattal, és a tudás az, ami felkészít a jövőre. A BMAC pontosan ez: japán mesteremberek, akik átadják az acél formázásának japán hagyományát, és naponta azon dolgoznak, hogy fodrászollókat készítsenek a részletekre való legnagyobb odafigyeléssel, szeretettel, gondoskodással és pontossággal. Napjainkban sajnos sok ollógyártó használja a „made in Japan” (Japánban készült) feliratot, de ez nem minden esetben igaz: vannak, amik nem japán ollók, és nem is tisztelik sem a valós és hiteles japán mesterséget, sem a hagyományt, sem a minőséget.
A BMAC gyárban naponta megpróbálunk visszatérni ehhez a hagyományhoz, mindennap azon igyekszünk, hogy megpróbáljuk világszinten a hiteles japán minőséget terjeszteni.

Hair Toth Blog Bmac 3 Aiko Offset
BMAC széria 3 | Aiko Offset

Hány éves a vállalat és a BMAC projekt?

A BMAC projekt 2006-ban született meg, amikor személyesen töltöttem el néhány hónapot Japánban, és felkerestem néhány, még létező japán manufaktúrát. Ezalatt az utazás alatt találkoztam azzal a gyárral Japánban, ami most a BMAC ollót készíti. Számos további japán és olaszországi találkozás után végül megszületett a BMAC projekt. A vállalat elnöke az 1960-as években kezdett ezen a területen dolgozni, és 1975-ben alapította meg saját cégét, ami azóta is működik. 2006-tól kezdve a BMAC projekt folyamatosan fejlődik és terjed, és jelenleg a BMAC ollót az egész világon forgalmazzuk.

Napjainkban mindenki mindent azonnal akar, és az emberek nem szeretnek várni semmire. Mivel bátorítod őket, miért érdemes várni a BMAC ollókra?

A BMAC a kezek története. Egy rohanó világban, ami elveszíti a türelemnek és a vágyaknak a jelentőségét, mi folyamatosan szeretettel és szenvedéllyel végezzük azt a munkát, amit mások gépekkel, robotokkal tömeggyártásban végeznek. Ebben a globalizált világban – hagy mondjam boldogan – mi a kéz története vagyunk. Több mint harminc japán mesterember gondoskodik minden egyes BMAC ollóról, több mint 100 különböző lépéssort megtéve a kezükkel. A BMAC olló a tökéletes egyesítése a japán hagyománynak és az olasz ízlésnek és formának. A BMAC ollók olyan elsődleges elvárásoknak megfelelve készültnek, mint a hosszú élettartam, a vágási sebesség és a precízség célkitűzése. Megérni várni valamire, ami kiváló, ami meglepetést okoz neked, és megvalósítja az álmaid. A tartós pillanatok, a remek működés, a hihetetlen kényelem és a hosszú élettartamú élek, mind a BMAC olló tulajdonosának jutalma.

Egyre több és több fodrász dolgozik ezzel a precíz, éles és egyedülálló ollóval. Mi a titka?

A BMAC ollók az egész világon terjednek és szerte a világon értékesítjük őket. Célunk, hogy segítsük a fodrászokat a napi szalonmunkájuk során. Minden fodrász valós és hiteles szakember, és a BMAC ollók úgy vannak kifejlesztve, hogy a legnagyobb szabadságot biztosítsák a fodrászok számára a napi alkotásukhoz. Ezek a precíz eszközök szabadon engedik minden fodrász művészi kifejezését. Ezt láthatjuk a közösségi médiákon, mint a Facebook és az Instragram. És nagyszerű eredményeket láthatunk, amit minden fodrász elérhet a BMAC ollóval.

Hair Toth Blog Bmac 4 Go Slow
BMAC széria 4 | Go Slow

Várható új BMAC fejlesztés?

Sajnos a COVID járvány miatt jelenleg nem utazhatok Japánba, ahogy erre tavaly sem volt lehetőségem. Eddig évente legalább egyszer-kétszer kiutaztam, amikor a BMAC elnökével nagyon pozitív és kreatív találkozókon fejlesztettük az új ollókat, az új projekteket és ötleteket. Sajnos ez a jelenlegi helyzet nem segít bennünket, de biztos vagyok abban, hogy 2021-ben gondolkozhatunk egy új modell bevezetésén: naponta dolgozunk azon, hogy a fodrászok érdekében elérjük a tökéletes eredményt.

Hair Toth Blog Bmac B Bblack
BMAC széria 5 | BBLACK

 

Rendeld meg a webshopunkban, vagy személyesen tanácsadással együtt az üzletünkben.

Parlux, a haj választása

A Parlux márkát 1977-ben alapította Paolo Parodi, aki azóta is az egyetlen Ügyvezető Igazgatója a mára világhírnévnek örvendő professzionális olasz vállalatnak. Kezdeti célja és törekvése olyan professzionális hajszárítók gyártása és értékesítése volt Olaszországban, melyekhez hosszú élettartam és minőség párosul.

Az álom valósággá vált, a cél teljesült, a Parlux hajszárítói a világ több mint 60 országában vannak jelen, darabszámban meghaladva a 20 millió termék értékesítését. A siker titka a folyamatos fejlődés: a hosszú élettartam és kiváló minőség mellé társult a dizájn, a kiváló ergonómia, a tökéletes egyensúly és az egyszerű használat.

40 év eltelte után a Parlux vállalat a professzionális hajszárítók piacán piacvezetővé vált. Egy mérföldkő lett a fodrászok számára, akiknek köszönhetően a Parlux hajszárító nemcsak a professzionális felhasználók barátja, hanem sok boldog, megelégedett vendég otthonában is társ a hétköznapi hajszárítás során.

A Parlux 2019 tavaszán egy újabb újítással lépett a Cosmoprof nyilvánossága elé – bemutatták a Parlux ALYON® hajszárítót, ami azóta a fodrászok egyik kedvence lett.

A Parlux Alyon hajszárítóval kapcsolatban Tóth Zoltánt, a cég vezetőjét kérdeztük.

Mi a sikere az új hajszárítónak? Egyáltalán lehet-e még újítani a Parlux hajszárítón?

Napjainkban sokat beszélünk az innovációról, újításokról. Mindenki fejleszt, sokkal gyorsabb ütemben akarnak a vállalatok megújulni, mint korábban. Valóban felmerülhet a kérdés, hogy az amúgy is világszerte kedvelt Parlux hajszárítókat lehet-e még tovább fejleszteni. Az új Parlux ALYON®, sokkal erőteljesebb, mint bármelyik korábbi Parlux, mondhatnánk, hogy a technológia és az innováció tökéletes kombinációja. Ennek a kis ékszernek a szíve egy 3000 órás csendes időtartamra fejlesztett motor, óránként 84 köbméteres levegő áteresztéssel. Az új professzionális K-ADVANCE PLUS® motor garantálja a kiváló professzionális teljesítményt, a legmagasabb szintű remegésmentes elvárásokat is teljesíti, képes fenntartani egy folyamatos munkavégzést a stresszes környezeteben is anélkül, hogy veszítene a teljesítményéből. Mivel nagyon könnyű és jó a súly eloszlása, nem fárad el a fodrász csuklója, könyöke és válla.

Hair Toth Blog Parlux 970x530 01
Parlux Alyon® Geometriai Fűtőszálak

Mitől ez az erő?

Az új Parlux modell ereje az új változó geometriájú fűtőszálakban rejlik. Ez egy ideális 2.250 Watt hőteljesítményre van beállítva, így optimálisabb és egységesebb a hőmérséklet eloszlás. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos része a levegő ionizáló technológia, egy kivételes ionizáló rendszer, amit mérésekkel állítottak be annak érdekében, hogy optimalizálja a negatív ionok kibocsátását, megszüntetve az elektrosztatikusságot, ezzel lágyítva a hajat. A szárítási idő rövidebb lesz, de a végeredmény egy fényes, egészséges haj.

A Parlux az új Alyonba egy eddig, a Parlux hajszárítóknál nem használt hajösszegyűjtő részt is beépített. Hogyan működik a HFS?

A HFS rendszer vagy más néven Hair Free System (hajmentes rendszer) egy szabadalmaztatott, kifejezetten az Alyon hajszárítóba épített tisztító eszköz, mely behelyezve a hajszárítóba összegyűjti és felfogja a hajat, ezzel megóvja a hajszárító hatékonyságát és működését.

Idén is meglepte a felhasználókat a cég egy újítással.

A cég gyorsan reagált a járványhelyzetre. A tökéletesen kiegyensúlyozott, könnyű és ergonómiailag jól tervezett Alyon legújabb Night Blue változata egy antibakteriális felületet kapott, mely gátolja a baktériumok megtapadását és burjánzását, ezzel is hozzájárulva a készülék biztonságosabb használatához.

A gyártók egyre tudatosabban tervezik termékeiket. A Parlux régóta környezettudatosan építi a márkát. Ez mennyiben igaz az új Alyonra?

A Parlux vállalat újrahasznosítható anyagokat és csomagolást használ, minimálisra csökkentette a hangszennyezést, nincs káros kibocsátása, és nagyon gyorsan szárít, amivel energiát takarít meg. A Parlux ALYON® már legenda, a világ számos fodrásza számára egy elérhető álom.

Hair Toth Blog Parlux 970x530 02
Parlux Alyon® Hair Free System

TECHNIKAI JELLEMZŐK

  • Új K-ADVANCE PLUS® professzionális motor
  • Hosszabb élettartam: 3,000 csendes óra, levegőáramlási arány: 84 m3 / h
  • Új, változó geometriájú fűtőszál
  • Ideális teljesítmény: 2,250 Watt
  • „Levegő ionizáló Tech” ion technológia
  • Nem melegszik fel a külső test
  • „HFS – Hajmentes szisztéma” Szabadalmaztatott
  • Nagyon könnyű, kiváló egyensúly, kiváló ergonómia
  • Azonnali hideg levegő működtető egy mikro kapcsolóval
  • 3 méter hosszú kábel
  • 2 „LÁGY” kapcsoló a kényelmesebb használathoz
  • 2 sebesség
  • 4 hőmérséklet
  • Eco-barát
  • 10 színben

A Parlux hajszárítókról itt tudsz még olvasni »

Rendeld meg a webshopunkban, vagy személyesen tanácsadással együtt az üzletünkben.